Pont jövőhéten hétfőn lennénk fél éve együtt! Sajnos véget ért a "legkomolyabb" kapcsolatom. Nem is tudom, hogy hogy fogalmazzak. Mindketten hibásak vagyunk, és nem véletlenül jutottunk el idáig. Az egészben az bánt, hogy én sokszor megbocsátottam Neki a hülyeségeit, és soha nem dobtam ki, de most az ÉN hibám miatt lett leginkább vége.
Vasárnap elváltunk egymástól. Undorítóan beszéltünk egymással, nagyon csúnya és gusztustalan dolgokat mondott nekem. Fel sem fogtam, hogy miket ír! Nem akartam hinni a szememnek, hogy Én komolyan egy ilyen emberrel voltam együtt? Ennyire félreismertem volna, vagy csak hazudgált szokásához híven, hogy még jobban megbántson?! Nem tudom, de nem is foglakoztat. Soha senki nem bántott meg ennyire. Nem is tudom melyik fáj jobban.. Az, hogy véget ért egy olyan emberrel a kapcsolatom, akit mindennél jobban szerettem, és soha nem akartam elveszíteni, vagy az, hogy olyanokat mondott nekem, és akkorát csalódtam benne, mint másban még soha?! Mintha nem is Ő lett volna..
Inkább az emlékek fájnak, de azokból is csak a szépek. Ha Rá gondolok sose a rossz dolgok jutnak az eszembe, hanem a jók. Sokat voltunk együtt, és volt Vele tervem. Nem csak egy futó kalandnak szántam. Szomorú vagyok nagyon. Fáj, hogy nem fog többet keresni, és bebizonyította, hogy nem jelentek Neki semmit. Ugyanis ha szeretne nem tudna elengedni ennyivel. Tudom, hogy most dühös rám, mert hazudtam Neki, de nem tudtam hogyan jóvá tenni, mert nem lehet. Mielőtt félreértené valaki, nem csaltam meg! Ennyire azért nem súlyos a dolog, de szerintem megbocsátható, vagy inkább megbeszélhető. Mindegy, Ő ezt az utat választotta. Ő boldog nélkülem, én meg úgy teszek, mintha az volnék!
Nem akarok mást keresni, nem akarok ismerkedni, és nem akarok beleugrani egy újabb hülye kapcsolatba. Rosszul vagyok az első taliktól, az ismerkedésektől, az első beszélgetésektől, és minden ilyentől! Nincs szükségem senki másra! Annyira tökéletesnek láttam.. Az idióta hibáit is elfogadtam. Nem tudom kifejezni azt, hogy mit jelentett Ő nekem. Soha nem fogok senki iránt így érezni, és nem is akarok. Mindenről Ő jut eszembe, és érzem, hogy be vagyok depizve, pedig csak egy nap telt el. És én még azt hittem, hogy Ő is így érez irántam... Tévedtem!
Tegnap átjött hozzám a legjobb haverom, akivel már három éve nagyon jó barátok vagyunk. Elmentünk kocsikázni, erre lelépett elénk a zebrán. Áldom a szerencsémet, hogy időben észrevettem, és le tudtam bukni. Nagyon szánalmasnak hangzik, de nem akartam, hogy mással lásson, mert Ő soha nem fogta volna fel azt, hogy köztünk a legjobb fiú barátommal nincs semmi. Ez a sors fintora...

2014.11.24. Rachel.

Gondolom senkinek sem kell bemutatni Magyarország egykori "nagy kedvencét", hiszen már mindenki hallott róla jót, és rosszat is, de inkább csak rosszat. Régebben amikor meghallottam az SP nevet mindig az jutott eszembe, hogy mekkora  egy buzi. Sosem hallgattam a zenéit, és rosszul voltam tőle, egyszerűen irritált. Az utóbbi pár hónapban azonban megtetszettek az "újabb" zenéi! Igaz mind szerelmes, és szomorúak is, de nagyon tetszik az összes szövege, és szerintem a hangja is igen jó.
Külsőre mondjuk nem az idálom, de nem tartom csúnyának sem. A klippekben nagyon fullosnak tűnik, jól össze van rakva az egész. Igazából nem értem, hogy más emberek, és Én magam is miért mondtam rá azt, hogy buzi?! Na mindegy, ez teljesen lényegtelen. Mondjuk ez nem egy olyan dolog, amit nyiltan felvállalnék, hiszen nyomoréknak tartanának, csak azt nem tudom, hogy miért? :O Nekem most megtetszettek ezek a számok, ha égő, ha nem! Ezek a zenék most rátesznek egy lappal a szerelmi életemre...

Nem talállak úgysem másban, hidd el bármerre is jártam. Veled jó, veled még, olyan egyszerűen szép, Csak tudnám, hol tartunk, hisz üres minden papírlap, Írnék rólunk minden nap, míg itt vagyunk.

Akkor is várok, ha nincsenek miértek, hisz tudod bármit megtennék érted. Nem számít csak amit érzek, hisz minden Te voltál...

2014.11.21. Rachel.

Igazából a legutóbbi bejegyzésem óta rengeteg minden változott. Hétfő óta nem voltam iskolába, ugyanis megfázott a tüdőm, és eléggé szarul vagyok. Nagyon unom már ezt az itthon ülést, fasz kivan mindennel, gyűlölök beteg lenni! Halálra unom magam itthon, lassabban telnek a napok, és már nincs kedvem élni sem!
A másik meg az, hogy a volt barátom nem hagyja, hogy lezárjuk ezt a kapcsolatot. Valahogy éreztem, hogy nem fogja bírni nélkülem. Imádkoztam, hogy szenvedjen utánam, és Isten meghallgatta imáimat. Kedd este óta ugyanis szenvedtetem! Nem fogok visszafutni hozzá, mint egy pincsi kutya! Tegyen érte! Ha valóban annyira szeret, meg annyira fontos vagyok Neki, mint ahogyan azt facebook-on is leírta, akkor bizonyítson! Ne csak chaten legyen nagy a pofa!
Megelégeltem azt, hogy mindig nekem kell néznem más érdekeit! Kibaszott szar Nekem is Nélküle az élet, de ez már nem mehetett tovább. Tudom, hogy nagyon szeretem, és hogy Ő a legfontosabb, de ez a kapcsolat így nem mehet tovább! Vagy változtat, vagy megy a francba! Úgyhogy igenis könyörögjön, alázza meg magát előttem! Szar Neki nemet mondani, és úgy tenni, mintha nem érdekelne, de Ő választotta ezt az utat magának!
Szóval jelenleg semmi nincs rendben. Ha nem lennék beteg minden sokkal könnyebb lenne, de így nincs mást választásom. Ez az ötödik napja, hogy beteg vagyok, és nemhogy jobb lenne, hanem rosszabb! Nagyon elegem van!

2014.11.20. Rachel.

Azt sem tudom hol kezdjem el ezt az egészet. A mai napon, a barátom közel fél év együttlét után úgy gondolta, hogy kitöröl engem az életéből. Már napok óta mentek a veszekedések, semmit sem tudtam Vele normálisan megbeszélni, és Ő erre kilépett az életemből, de még volt annyira szánalmas, hogy facebookon is letiltott. Miből indult ki az egész?! Egyrészt abból, hogy Ő betegesen féltékeny. A múltkor említettem, hogy elromlott a telefonom, szervízben volt, és az egyik fiú barátom, aki már három éve jó barátom (semmi több), adott kölcsönbe egy másikat. Ő ezt természetesen nem értette meg, egyből túlkombinálta az egészet, és bebeszélte abba az idióta fejébe, hogy nekem igenis szeretőIM vannak. A másik, mivel az osztályomba rajtam kívül 9-en vannak, nem sok emberrel tudok jóba lenni. Mindig is fiú-párti voltam, sokkal jobban szerettem fiúkkal barátkozni, mint kétszínű lányokkal (tisztelet a kivétel) és Ő természetesen azt sem tudta elhinni, hogy nekem az osztálytársaim nem jelentenek semmit. Ő azt is túlkombinálta, és ebből folyton ment a veszekedés. Tegnap este órákon át marakodtunk, és egyszerűen nem tudtam neki elmagyarázni, hogy mi az igazság. Én nagyon sok mindenről lemondtam, amióta Vele vagyok. Mondhatni: Becsicskultam. Nem jártam el bulizni, nem ittam, szinte rá se néztem másra. Fontosabb volt, mint a legjobb barátnőim, és Ő ezt soha nem nézte semmibe! Neki ezek a dolgok nem számítottak. Bezzeg ha Ő ment valahova, nekem kussolnom kellett. Én amúgy sem szoktam cirkuszolni hülyeségeken, hatalmas volt a tűrőképességem hozzá, de egy idő után megelégeltem mindent.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy folyton hazugságoba kényszerített. Én tudom magamról, hogy rengeteget kellett hazudnom Neki bizonyos dolgokról, mert könnyebb volt, mint elmondani az igazságot. Nem lehetett Vele megbeszélni a dolgokat! Annyit nem tudtam neki elmondani, hogy elmegyek a legjobb barátnőmmel sétálni, mert Ő egyből rosszra gondolt. Hol a bizalom?! És akkor még Ő mondta nekem, hogy egy hazug ember vagyok? Saját maga kényszerített bele! Csak Ő ezt nem látja, mert nem tudom, hogy hol van az Ő agyinszintje -.-" Igazából most hatalmas gyűlölet van bennem! Amikor kilépett az ajtón, nem is érdekelt. Amikor megláttam, hogy letiltott és letörölte az összes képünket nem érintett úgy meg. Meglepett persze, de nem volt bennem akkora fájdalom, mint amikor ezt augusztus végén ugyan így megtette. Csak akkor Ő hibázott, és Én fogadtam vissza! Azonban Én most nem hibáztam.. De azt kívánom, bár lenne alapja! Mert így otthagyni, holott tényleg Ő volt a mindenem.. Én ezt nem érdemeltem meg! Főleg, hogy alaptalan minden vádja!
Nem tudom mi lesz most velem. Jelenleg nem fáj, de tudom, hogy ahogy telnek a napok, és elmúlik a gyűlölet, ez nagyon fog nekem fájni! Én tényleg olyan különlegesnek éreztem ezt az egészet. Mindig is úgy gondoltuk, hogy ez az egész nem csak egy véletlen! Tudtuk, hogy a másik az, akire szükségünk van. És most mégis itt tartunk! Nem reménykedek, és nem is bízok abban, hogy Ő engem valaha is keresni fog. Nagyon szánalmas lenne, meg tudom, hogy Ő most elkönyvelt engem egy kurvának a saját agyszüleményei miatt. Az fáj az egészben, hogy tényleg nincs alapja. Mert ha lenne, akkor persze, megértem! De így nem! Jobb lesz nekem nélküle! Csak annyit kívánok, hogy jöjjön rá a hibáira, és amikor vissza akar szerezni, már késő legyen! Fájni fog ez még neki.. Nagyon! Én meg igyekszem magamban feldolgozni ezt az egészet, és szépen továbblépni. Mást úgy sem tehetek, csak imádkozok, hogy ne törjön rám a depresszió...!

2014.11.18. Rachel.

2014.11.09. Rachel.

Az utóbbi időben teljesen megváltoztam, kifordultam magamból, és nem értem, hogy miért. Sok barátságomat elhanyagoltam, nem foglalkozom úgy igazán senkivel sem, a szüleimmel is eléggé sokat veszekszem. Nem érdekel semmi. A kapcsolatomat is Én magam teszem szépen lassan tönkre. Eddig azt hittem, hogy a barátom a kiállhatatlan, akit nem lehet elviselni, de valójában Én vagyok az. Nem tudok az a kedves, és barátságos ember lenni, aki voltam. Hiába fogadtam meg azt, hogy megváltozok, és újra olyan leszek, akibe anno beleszeretett, de nem igazán megy a változás. Fogalmam sincs mi történik velem. Nem értem miért vagyok ennyire szomorú.
Észhez kéne térjek, de nincs ami segítsen. Szó nélkül nézem végig, ahogy az emberek kilépnek az életemből! Mára a három nagy barátnőmből, csak egy maradt. Ő az egyetlen olyan ember jelenleg az életemben, akivel tényleg olyan vagyok, amilyen voltam. Nem akarom elveszíteni a szerelmemet. Sokszor eszembe jut az, hogy milyen borzalmas érzés lenne, ha többé már nem lenne nekem. Szerintem nagyon depressziós lennék, nem hiszem, hogy valaha is el tudnám Őt engedni. Valamelyik nap megkérdezte tőlem, hogy miért vagyok Vele, ha nekem semmi nem jó?! Sokszor ok nélkül bántom meg, és csúnyán beszélek Vele. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy anno volt egy hatalmas nagy bal lépése, amit igaz, hogy igyekezett jóvá tenni, de valahogy nem tudok neki megbocsájtani. Hiába teltek el hónapok, és hiába lett szorosabb a kapcsolatunk, mégsem múlik el bennem egy bizonyos feszültség.
Ha félretenném a büszkeségemet, minden a régi lehetne. Elhanyagoltam az egyik, sőt mondhatni A legfontosabb embert az életemben. Lassan öt éves barátságot hagytam csak úgy ott, egyik napról a másikra, és nem tudom elmondani, hogy ez mire volt jó. Tudom, hogy mélyen belül minden nagyon bánt, de mégsem teszek ellene. Azt hittem elmúlik ez a rossz korszakom, de már eltelt egy hónap azóta. Nem akarok mindenkit elveszíteni magam körül.. Pedig ha nem cselekszem, ez lesz a következő szakadék az életemben. Túlságosan beleszerettem a barátomba. Folyton attól félek, hogy elhagy engem, pedig Ő érzékelteti Velem, hogy nem fog ilyen történni, de mégis nagyon félek. Sürgősen észhez kell térnem!