Pont jövőhéten hétfőn lennénk fél éve együtt! Sajnos véget ért a "legkomolyabb" kapcsolatom. Nem is tudom, hogy hogy fogalmazzak. Mindketten hibásak vagyunk, és nem véletlenül jutottunk el idáig. Az egészben az bánt, hogy én sokszor megbocsátottam Neki a hülyeségeit, és soha nem dobtam ki, de most az ÉN hibám miatt lett leginkább vége.
Vasárnap elváltunk egymástól. Undorítóan beszéltünk egymással, nagyon csúnya és gusztustalan dolgokat mondott nekem. Fel sem fogtam, hogy miket ír! Nem akartam hinni a szememnek, hogy Én komolyan egy ilyen emberrel voltam együtt? Ennyire félreismertem volna, vagy csak hazudgált szokásához híven, hogy még jobban megbántson?! Nem tudom, de nem is foglakoztat. Soha senki nem bántott meg ennyire. Nem is tudom melyik fáj jobban.. Az, hogy véget ért egy olyan emberrel a kapcsolatom, akit mindennél jobban szerettem, és soha nem akartam elveszíteni, vagy az, hogy olyanokat mondott nekem, és akkorát csalódtam benne, mint másban még soha?! Mintha nem is Ő lett volna..
Inkább az emlékek fájnak, de azokból is csak a szépek. Ha Rá gondolok sose a rossz dolgok jutnak az eszembe, hanem a jók. Sokat voltunk együtt, és volt Vele tervem. Nem csak egy futó kalandnak szántam. Szomorú vagyok nagyon. Fáj, hogy nem fog többet keresni, és bebizonyította, hogy nem jelentek Neki semmit. Ugyanis ha szeretne nem tudna elengedni ennyivel. Tudom, hogy most dühös rám, mert hazudtam Neki, de nem tudtam hogyan jóvá tenni, mert nem lehet. Mielőtt félreértené valaki, nem csaltam meg! Ennyire azért nem súlyos a dolog, de szerintem megbocsátható, vagy inkább megbeszélhető. Mindegy, Ő ezt az utat választotta. Ő boldog nélkülem, én meg úgy teszek, mintha az volnék!
Nem akarok mást keresni, nem akarok ismerkedni, és nem akarok beleugrani egy újabb hülye kapcsolatba. Rosszul vagyok az első taliktól, az ismerkedésektől, az első beszélgetésektől, és minden ilyentől! Nincs szükségem senki másra! Annyira tökéletesnek láttam.. Az idióta hibáit is elfogadtam. Nem tudom kifejezni azt, hogy mit jelentett Ő nekem. Soha nem fogok senki iránt így érezni, és nem is akarok. Mindenről Ő jut eszembe, és érzem, hogy be vagyok depizve, pedig csak egy nap telt el. És én még azt hittem, hogy Ő is így érez irántam... Tévedtem!
Tegnap átjött hozzám a legjobb haverom, akivel már három éve nagyon jó barátok vagyunk. Elmentünk kocsikázni, erre lelépett elénk a zebrán. Áldom a szerencsémet, hogy időben észrevettem, és le tudtam bukni. Nagyon szánalmasnak hangzik, de nem akartam, hogy mással lásson, mert Ő soha nem fogta volna fel azt, hogy köztünk a legjobb fiú barátommal nincs semmi. Ez a sors fintora...

2014.11.24. Rachel.