Azt sem tudom hol kezdjem el ezt az egészet. A mai napon, a barátom közel fél év együttlét után úgy gondolta, hogy kitöröl engem az életéből. Már napok óta mentek a veszekedések, semmit sem tudtam Vele normálisan megbeszélni, és Ő erre kilépett az életemből, de még volt annyira szánalmas, hogy facebookon is letiltott. Miből indult ki az egész?! Egyrészt abból, hogy Ő betegesen féltékeny. A múltkor említettem, hogy elromlott a telefonom, szervízben volt, és az egyik fiú barátom, aki már három éve jó barátom (semmi több), adott kölcsönbe egy másikat. Ő ezt természetesen nem értette meg, egyből túlkombinálta az egészet, és bebeszélte abba az idióta fejébe, hogy nekem igenis szeretőIM vannak. A másik, mivel az osztályomba rajtam kívül 9-en vannak, nem sok emberrel tudok jóba lenni. Mindig is fiú-párti voltam, sokkal jobban szerettem fiúkkal barátkozni, mint kétszínű lányokkal (tisztelet a kivétel) és Ő természetesen azt sem tudta elhinni, hogy nekem az osztálytársaim nem jelentenek semmit. Ő azt is túlkombinálta, és ebből folyton ment a veszekedés. Tegnap este órákon át marakodtunk, és egyszerűen nem tudtam neki elmagyarázni, hogy mi az igazság. Én nagyon sok mindenről lemondtam, amióta Vele vagyok. Mondhatni: Becsicskultam. Nem jártam el bulizni, nem ittam, szinte rá se néztem másra. Fontosabb volt, mint a legjobb barátnőim, és Ő ezt soha nem nézte semmibe! Neki ezek a dolgok nem számítottak. Bezzeg ha Ő ment valahova, nekem kussolnom kellett. Én amúgy sem szoktam cirkuszolni hülyeségeken, hatalmas volt a tűrőképességem hozzá, de egy idő után megelégeltem mindent.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy folyton hazugságoba kényszerített. Én tudom magamról, hogy rengeteget kellett hazudnom Neki bizonyos dolgokról, mert könnyebb volt, mint elmondani az igazságot. Nem lehetett Vele megbeszélni a dolgokat! Annyit nem tudtam neki elmondani, hogy elmegyek a legjobb barátnőmmel sétálni, mert Ő egyből rosszra gondolt. Hol a bizalom?! És akkor még Ő mondta nekem, hogy egy hazug ember vagyok? Saját maga kényszerített bele! Csak Ő ezt nem látja, mert nem tudom, hogy hol van az Ő agyinszintje -.-" Igazából most hatalmas gyűlölet van bennem! Amikor kilépett az ajtón, nem is érdekelt. Amikor megláttam, hogy letiltott és letörölte az összes képünket nem érintett úgy meg. Meglepett persze, de nem volt bennem akkora fájdalom, mint amikor ezt augusztus végén ugyan így megtette. Csak akkor Ő hibázott, és Én fogadtam vissza! Azonban Én most nem hibáztam.. De azt kívánom, bár lenne alapja! Mert így otthagyni, holott tényleg Ő volt a mindenem.. Én ezt nem érdemeltem meg! Főleg, hogy alaptalan minden vádja!
Nem tudom mi lesz most velem. Jelenleg nem fáj, de tudom, hogy ahogy telnek a napok, és elmúlik a gyűlölet, ez nagyon fog nekem fájni! Én tényleg olyan különlegesnek éreztem ezt az egészet. Mindig is úgy gondoltuk, hogy ez az egész nem csak egy véletlen! Tudtuk, hogy a másik az, akire szükségünk van. És most mégis itt tartunk! Nem reménykedek, és nem is bízok abban, hogy Ő engem valaha is keresni fog. Nagyon szánalmas lenne, meg tudom, hogy Ő most elkönyvelt engem egy kurvának a saját agyszüleményei miatt. Az fáj az egészben, hogy tényleg nincs alapja. Mert ha lenne, akkor persze, megértem! De így nem! Jobb lesz nekem nélküle! Csak annyit kívánok, hogy jöjjön rá a hibáira, és amikor vissza akar szerezni, már késő legyen! Fájni fog ez még neki.. Nagyon! Én meg igyekszem magamban feldolgozni ezt az egészet, és szépen továbblépni. Mást úgy sem tehetek, csak imádkozok, hogy ne törjön rám a depresszió...!

2014.11.18. Rachel.